„Minden érzéseddel szeresd földedet, mely szült, ápolt, s hantjával eltakar. Ám csak úgy lángolhat kebelünk drága hazánkért, ha ismerjük múltját és gyakorta látjuk elvonulni a dicsők fényes sorait…Emelkedjetek, buzogjatok, és hozzájuk hasonló lenni törekedjetek!

— (Magyar Történelmi Arcképcsarnok, 1902. Ára: 2 korona)

A Lelkiismeret '88 csoport,
 
csatlakozva a "300 magyar zsidó" (többek között dr. Máté Gábor) által elindított, a palesztin nép szenvedése melletti szolidaritási felhíváshoz
 
kezdeményezi, hogy Magyarország fővárosában, azaz Budapesten, hozzanak létre egy palesztin-magyar szolidaritási parkot.
 
Felhívja a főváros vezetését, hogy ez ügyben járjon el. Továbbá személyesen Karácsony Gergelyt kéri fel a nyilvánosság előtt, hogy támogassa ezt a kezdeményezést.
 
A Lelkiismeret '88 csoport egy eddig névtelen területet is ajánl erre a célra, ami a Petőfi hídra való felhajtásnál található (az A38-as hajó melletti kis terület, amit az Egyetemisták parkja, a Petőfi híd és a Pázmány Péter sétány határol).
 
Továbbá felhív minden lelkiismeretes embert, hogy aláírásukkal jelezzék a kezdeményezéshez való csatlakozásukat.
 
 
Kocsis Imre, a Lelkiismeret '88 alelnöke

trianon

Hazánkért Online, 2003. szeptember
1945-ben, amikor édesapámat már elhurcolták a *felszabadító* banditák, és mielőtt végleg lezárták a magyar határt, és Ungvárból Uzsgorod lett, más nem maradhatott hátra csak a menekülés. Az ötvenes években -- az 1883-ban világgá híresült eszlári bírósági tárgyalás városában -- Nyíregyházán nevelkedtem, végeztem iskoláimat 15 éves koromig, mely idő alatt sohasem hallottam a tiszaeszlári vérgyilkosságról. A *magyarok zsidógyűlöletével* összekötött *vérvád* szóval először Kanadában újságokból, kiadványokból ismerkedtem meg. ~ Huber Lipót pápai prelátus írja "A Vérvád" című könyvében: "A vérvád, a vérgyilkosságok vádja az emberiséggel egyidős, ama vád, hogy népek, vallások, bizonyos célokra ~ kuruzslás, varázslás, jóslás, vallási szertartások, stb. ~ emberi vért használnak. Szinte minden népnél kimutatható, hogy a vérnek titokzatos, különös gyógyító erőt tulajdonítottak (arcanum sanguinis). E babonás hit esetenként emberölésre, vérgyilkosságra is indít, amelyet -- ha a vérszerzés babonás vallási képzetek befolyása alatt történik, -- rituális gyilkosságnak nevezünk."
/Szerkesztő/

Solymosi Eszter 25Solymosi Eszter 25 2

 

Netanjahu "köszöntése"
(L88-2025-04-03.)


A nemzeti mázzal leöntött Fidesz, amely deklaráltan az izraeli Likud testvérpártja, újabb nemzet romboló magatartást tanúsított.
Vezetőjüket, a zsidó származású(*) Orbán Viktor, meghívására, nemzetközileg jegyzett Izrael véreskezű terroristáját, Netanjahut hívta Magyarországra.

Mint tudjuk, akik a történelmet ismerik, sajnos nem kell nagyon hívogatni a cionista zsidókat anyaföldünkre, hisz sok nyomort okoztak már eddig is a magyar nemzetnek.
Akkor, amikor a világ lelkiismeretes zsidói imában fohászkodnak, hogy békességben szűnjön meg az Isten akarata ellenére, vérben és mocsokban létrejött Izrael állama, aki mint egy gennyes fekélyként okozza a népek szenvedését a közel-keleten, addig itthon, jött-ment emberek, háborús csatlósként támogatják Izraelt, sőt, mintegy prédaként, oda is dobják országunkat a bűnözőknek.

A cionista ország hódítókra pedig Petőfi híres mondatai juthatnak az eszünkbe;
"Foglalod a kurvanyádat,
De nem ám a mi hazánkat!"

Amíg lesz egy magyar is, akiben őseink szelleme lakozik, nem hagyjuk, hogy a  Kárpát-medencét a paraziták végleg elfoglalják.
Ezért palesztinok mészárosának, Netanjahunak azt  üzenjük, siessen, mentse a bőrét és kerülje a magyart, mert az egy lelkiismeretes nép, aki nem támogatja a mészárosokat.

Kiadvány hiteléül a Lelkiismert'88 csoport elnöksége
(*)
https://www.lesechos.fr/2012/01/viktor-orban-linfrequentable-1092419

(A cikkben a lényeg:

"Az antiszemitizmus nem demokratikus és elfogadhatatlan. Én zsidó származású magyar vagyok. De nincs kettős identitásom. Magyar az identitásom, és semmi bajom azzal, hogy zsidó vagyok. Soha nem tagadtam, és apám megütne, ha megtenném" - mondja Orbán Viktor.")

Ajánljuk Szakács Árpád írását az alábbi linken:

https://www.szakacsarpad.com/p/mi-all-az-allatok-ritualis-lemeszarlasanak-hattereben

Az állatállomány válogatás nélküli lemészárlása nemcsak erkölcsi, etikai aggályokat vet fel, hanem olyan kérdéseket is, amelyeket sem a média, sem az úgynevezett értelmiségi oldal, de maguk az állatorvosok sem tesznek fel.

Szakács Árpád bizonyítékok alapján megkérdőjelezi a jelenlegi gyakorlatot, amely szerint a fertőzött állományokat teljes mértékben kiirtják, és felveti a kérdést, hogy ez a módszer valóban indokolt-e.

A Nemzethez!
 
Sorsfordító helyzetbe került a Magyar Nemzet. 
Ha aktívan ellenállunk, akkor van reményünk, ha nem, akkor elvérzünk. 
Az új világrend urai és kiszolgálói  elrendelték a lemészárlásunkat. Itt nemcsak az állatainkról van szó; amire már eddig is rájöhetünk, ha kicsit is gondolkodtunk. Az állatok lemészárlása csak eszköz a magyarság kiirtására, meggyérítésére. 
 
Rákóczi és Petőfi népe! 
Ha most nem cselekszel, akkor lehet hogy nem lesz már többé lehetőséged!
 
Ezért a Lelkiismeret'88 csoport aktív ellenállásra hív fel mindenkit a Kárpát-medencében! 
 
Ne engedjétek leölni az egészséges állatokat!
 
Orbán Viktor, 2023. október 23.-i szavait idézve: "Ha eljön az idő, álljatok ki a házatok elé és védjétek meg!"
 
Eljött az idő!
Aktívan cselekedj, ha magyar vagy; mint az a 600 hajdú, amikor bement a parlamentbe és az asztalra csapott, hogy elég legyen!
 
Informálódj, szervezkedj, terjeszd és ha tudsz fizikailag is állj ellen.
 
Kiadvány hiteléül:
L88 Elnöksége
 

 

 https://www.facebook.com/share/r/1Wujpu9Zc1/

 

trianon1 800AUTÓS, MOTOROS FELVONULÁS

DUNASZERDAHELY – NAGYMEGYER – KOMÁROM -- PÁRKÁNY

2024. július 2.
TRIANON-ban aláírt „Békediktátum” az emberiség szégyene, bűne!

Immár 104 éve!- Az első világháború után az országhatárok újrafelosztását a nagyhatalmak a franciaországi Trianonban kierőszakolt „Békeszerződésben” rögzítették.
Ennek következtében Hazánk területének 2/3 –át más országokhoz csatolták.
Történelmi tény, hogy az I. világháború kitöréséért a Magyar Királyságot felelősség nem terhelte. Ugyanakkor az 1920. évi Békeszerződés delegációi a világháború kitöréséért egyedül Magyarországot büntették meg! Ez az eljárás több szempontból is törvénysértő. A Békeszerződés delegátusainak tagjai között Magyarországot sújtó retorziót illetően egyetértés nem volt.
Isten által a magyaroknak adott Kárpátok gyűrűjében ölelt szent hazánk ellen, égbe kiáltó gyalázatot követettek el!

A Békeszerződés előtt a Magyar Királyság területe 325.411km2 volt, lakosainak száma 20.886.000 fő, utána az ország területe 92.863 km2-re, míg lakosainak száma 7.615.000 főre csökkent.

trianon4 1000A fentieken túlmenően hazánkat az alábbi veszteségek érték:
Haditengerészetünket ért kár összesen: 974.085 kg színarany-érték.
Hatalmas összegű, -300 millió USD- kártérítésre kötelezték. az ország összes arany-, ezüst- és sóbányája, - a szénbányák 80%- a, az erdők 90%- a, - vasútvonalak és az ezekhez tartozó vasúti szerelvények, a felbecsülhetetlen értékű műkincsek, - az összes tengeri és folyami hajók Fiume, az egyetlen tengeri kikötő elvétele.
(dr. Juba Ferenc tengerészkapitány-történész szakértő adatai)

Céljuk, Magyarország kivéreztetése volt!

A Békeszerződés kimondta, hogy amennyiben a szerződő felek a szerződésben foglalt megállapodást nem tartják be, úgy szerződésszegést követnek el, amelynek alapján a szerződés érvénytelenítésére, illetve hatályon kívül helyezésére kerülhet
sor.
Köztudott, hogy a kisebbségi jogok betartása egyik ország részéről sem történt meg.
A kisebbségi jogok záradékban foglaltak betartását soha senki nem ellenőrizte.
Az eddigi kormányok közül -- szégyenszemre -- mind a mai napig egyik sem kérte a szerződésszegés tényének megállapítását és orvoslását.