„Erjedést, viszályt és ellenségeskedést kell előidéznünk egész Európában… és más földrészeken is. Ebből kétszeres hasznot húzunk… az országok hozzászoktak ahhoz, hogy bennünk elkerülhetetlen kényszerítő erőt lássanak… ily módon a gójok kormányai továbbra is az emberiség jótevőit és megmentőit fogják látni bennünk…"

— (Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvei VII. Jegyzőkönyv)

BÚCSÚZUNK -- ELBÚCSÚZTUNK

NAGYSZÉKELY 2020. augusztus 30. vasárnap

PirkDSC02543 25ad. A baromfiudvarban kukorékolnak a kakasok -- éledni hívják, keltegetik a világot. A Nap vándorútjára indul. Fénysugarai bearanyozzák a Földet. Nagyszékelyből egy magyar lélek az égi mezőkön folytatja útját.

Az ország minden tájáról összesereglettek a lelkiismeretes barátok, hagyomány őrzök, hogy tiszteletüket tegyék és búcsút vegyenek Kígyós Sándortól.

A családdal együtt szomorú szívvel hallgattuk a „Búcsúznunk kell” című dalt, mellyel a búcsú szertartás elkezdődött. A helyi református lelkész, aki jól ismerte, méltatta életét, a Teremtőhöz fűződő Isten-képét.

A részvétnyilvánítDSC02535 25ások, beszélgetések, ismerkedések, Sándorral való emlékeink felidézése lelki közösséggé kovácsolt bennünket.

Egyik résztvevő barátja magyar nyelvünk gyönyörűségére is felhívta figyelmünk.

Közösség, lelkiség, tisztesség, rátermettség, bölcsesség, egészség, készség, légiesség, stb. szavainkban ÉG-hez való kapcsolódás, viszony fellelhető.

Őt hallgatva eszembe jutott többek között Sir John Bowlig (1792-1872), aki számtalan nyelvet beszélő angol zseni, köztük a magyart is több nyelvjárásban.

"ADSC02545 25 magyar nyelv eredete nagyon távoli múltba mutat. Rendkívüli módon fejlődött, és szerkezetének kialakulása arra az időre nyúlik vissza, mikor még a mai Európában beszélt nyelvek nem is léteztek.

Egy olyan nyelv, mi önmagában, következetesen és szilárdan fejlődött, amiben logika van, rendszer, erő és matézis, harmonikus hangzással és illeszthetőséggel.

A magyar nyelv egy tömör kődarab, melyen az idők viharai csöppnyi karcolást sem ejtettek. Nem az idők változásaitól függő kalendárium. Nem szorul senkire, nem kölcsönöz, nem alkudozik, nem ad, és nem vesz el senkitől. E nyelv a nemzeti önállóság, a szellemi függetlenség legrégibb és legfDSC02543 25énylőbb emléke. Ám a magyar nyelv eredetisége még ennél is csodálatosabb tünemény. Aki megfejti majdan, az isteni titkokat boncol, annak is az első tételét.

Kezdetben vala az Ige és az Ige Istennél volt, s az Ige Istenné lett."

A zsálya a néplélek hagyománya szerint a lélek megtisztulást segíti elő. Ennek tudatában hoztam egy zsályacsokrot, amelyet a Lelkiismeret’88 csoport és az Ősi Hitünk Boldogasszonyának Őrzői, valamint az Iloncsuk (e szó kígyót jelent törökül) hagyományőrző csoporttal közösen meggyújtottunk Sanyit megidézve.

E közben az ”Ősi intelem” szólt halkan KARAUL táltos tolmácsolásában.

 

 

Pünkösd BABBA 1A Lelkiismeret "88. Csoportunk fájó szívvel vette tudomásul, hogy egyik barátunk, honfitársunk 2020.08.11-én a Teremtője elé állt -- mint augusztusi hulló csillag. Így tűnt el az életünkből Kígyós Sándor. 58 éves volt.

2006-ban a gyalázatos események sora,  a hazáját szerető, féltő magyar szíve  hozta közénk.

Együtt töltött virrasztásainkon, zarándoklatainkon és szakrális helyek felkutatásai alkalmával igaz barátot ismertünk meg Benne. 

B Ú C S Ú Z T A T Á S A

2020.08.30-án vasárnap  14 óra

Nagyszékely

Pincehelyi u. 18.

A három-hatvanas kenyértől a világkormányig

2020. május 14-én vezető katolikus bíborosok állították felhívásukban, hogy a koronavírus-járvány egy VILÁG-ÖSSZEESKÜVÉS része, és a járványhelyzetet bizonyos hatalmak arra használják, hogy egy VILÁGKORMÁNYT állítsanak fel. "Ebben a jelenlegi válságos helyzetben, mi, a Katolikus Egyház Pásztorai, hivatásunkból fakadóan szent kötelességünknek tartjuk, hogy felhívást intézzünk testvéreinkhez a püspökségekben, a papsághoz, az egyháziakhoz, Isten szent népéhez és minden jóakaratú férfihoz és nőhöz." (Felhívás az Egyházért és a Világért a katolikusokhoz és minden jó szándékú emberhez/Veritas liberabit vos. Jn 8:32/.)

Napjainkban, a világjárvány apropóján konkrétan, az egész világot átfogó világhatalom totális megvalósulását vizionálják a világsajtóban, itthon is mindenféle csatornán, a legkülönbözőbb testületek nyilatkozataiban, lásd a bevezetőben idézett bíborosi felhívást.

A sokakat foglalkoztató témában felidézem Kolozsvári Grandpierre Endre gondolatait, állításait itt-ott megjegyzésben összevetem a mára kialakult állapotokkal. Előrebocsátom, pozitívabb a végkövetkeztetés, mint ami a mai köztudatban elvárt.

T R I A N ON

NEM MONDUNK LE -- NEM MONDUNK LE -- NEM MONDUNK LE

az elcsatolt területekről !

2020. június 4.

trianon

Ez év június 4-én lesz 100. éve annak, hogy Versailles-ban, a Nagy Trianon palotában szétszabdalták a történelmi Magyarországot!

Égbekiáltó igazságtalanság!

„Üzenem az otthoni hegyeknek: a csillagok járása változó.

És törvényei vannak a szeleknek, esőnek,

hónak, fellegeknek és nincsen ború, örökkévaló”

Wass Albert

Hívunk 2020.június 4-én 15.30 órára a Kossuth térre!

Tiltakozzunk a 100 éve tartó gyalázatos Békediktátum ellen!

"Aki a híreket birtokolja az a világot igazgatja!"

MIELŐTT ELHISZEL VALAMIT MINDIG TARTSD ÉSZBEN HOGY KIK SZEREZTÉK MEG A HÍRSZERZÉS-HÍRKÖZLÉS-OKTATÁS ÉS A PÉNZFORGALOM MONOPÓLIUMÁT A 19.SZÁZAD DEREKÁN EURÓPÁBAN ÉS AZ EGÉSZ VILÁGON! Aki a híreket birtokolja az a világot igazgatja !

A világ nagy hírügynökségei az AP-Wolf-Reuters-Havas már 1870-ben kartellszerződéssel fedték le a világ országainak a hírközlését! Ugyan abban az évben bevezették az általános tankötelezettséget a kötelező finnugorizmussal együtt !

Szintén 1870-ben az I. Vatikáni zsinaton megerősítették a Római pápa tévedhetetlenségi jogát! Vagyis a zsidó "kiválasztottságot" ami a bankárok "kiválasztottságát" jelenti !

Az országok és népek eladósítását egymásra uszítását - a háborúk és a forradalmak kirobbantását - a nemzetek feletti hírszerzés - hírközlés - oktatás kizárólagos birtoklásán keresztül tudják a szabadkőműves bankárok irányítani !

A globális hírszerzés-hírközlés és oktatás is 400-éve a Római Egyház globális gyarmatosító szervezeteinek a pénzkartell intézményeinek - a Vatikánnak mint globális kereskedelmi világcégnek - szabadkőműves jezsuita-máltai rend központi irányítása alatt van.

A katolikus-református-zsidó-iszlám egyházak politikai pártok és iskoláik vezetői szorosan együtt működnek a szabadkőműves bankárok multinacionális vezetőivel a saját nemzeteik ellen!

Három videó a háttérhatalonról és a "járvány"-ról.

Judy Mikovits interjúhoz: A magyar szövegfelirathoz (ezt minden más idegennyelvű videóhoz meg lehet tenni)

1.: klikk a "kerék" jelre (videó jobb alsó részében)

2. klikk a "feliratok"-ra:>>> majd klikk az "angol"-ra

3. újra klikk a "kerék"-re, "feliratok"-ra, de most klikk az "automatikus fordítás"-ra

4. ekkor kijön egy lista és abból ki kell választani (lefelé görgetés, klikk) a "magyar"-t. Ezután már magyar nyelvű (is) lesz a felirat.

Ez bizony félelmetes!

Reménykedjünk?

Földünk életének és jövőjének sorsfordító válaszútján kijelenthetjük, hogy jelenleg az egyik legfontosabb téma a rendkívül magas frekvenciájú 5G-s rendszerek erőszakos és a kollektív emberi akaratot figyelmen kívül hagyó telepítése. Ez a földi történelem egészét tekintve legtragikusabb hatalmi és profitszerző játszma a teljes ökoszisztémát és minden életformát súlyos és visszafordíthatatlan veszélybe sodorhat!

Ezért ma nem lehetne egyetlen felelős állampolgár, egyetlen tudatos gondolkodó, értelmiségi, tudós, orvos, terapeuta, mérnök, IT szakember és szellemi úton járó fényküldött sem, illetve a bolygó, mint élő entitás és a következő generációk jövője iránt szenzitív ember, aki támogatja ezt az elvetemült és mérhetetlenül felelőtlen vállalkozást a puszta haszonszerzésért, amely csupán néhány multi kezében összpontosul majd.

   

   2020. áprilisi riport                                                         2020. februári riport

   

                                                            Videók a zarándoklatról